A civil honlap

A civil szervezetek már önmagukban is közösségformáló tulajdonságokkal rendelkeznek. Kézenfekvő tehát, hogy erre nagyon jól rá tud erősíteni egy honlap. A másik nagy előny, hogy nagyon sok pályázatba már belefoglalható a honlap elkészítése, karbantartása, tehát könnyen megoldható anélkül, hogy csődbe vinné a szervezetet. Na persze könnyen öngólt is rúghat magának az alapítvány vagy egyesület, ha nem vesznek figyelembe néhány dolgot. Nézzük meg mik ezek és hogyan lehet elkerülni, hogy a saját honlapunk ellenünk dolgozzon. Első és legfontosabb - mint mindenhol - a megjelenés. A látogató első benyomás alapján dönt, hogy szimpatikus-e neki az oldal és az alapján az oldal gazdája. Ezért kell egy jól átlátható, átgondolt megjelenítést választani. Nem nagyon érdemes nagy újításokon gondolkozi, mert a legtöbb látogató a máshol is megszokott helyeken keresi az információkat. Tehát teljesen jó ha van egy felső vagy egy oldalsó menünk, ahonnan elérhetők az alap információk, pl. Kapcsolat, Tevékenységek, Szolgáltatások. A menüpontok elnevezése lehet konkrétabb is, mert keresőoptimalizálás szempontjából jobb, viszont itt sem érdemes nagyon elvonatkoztatni, mert a látogató itt is a megszokott feliratokat fogja keresni.
A színek választása is fontos lehet. Válasszunk világos alapon sötét betűket, mert hosszabb távon ez kevésbé fárasztja a szemet. Azonkívül vidámabb hangulatot is tűkröz, mint egy sötét lap. Fehér, vagy valamilyen halvány pasztell színű alapon a fekete vagy sötét szürke betű teljesen jó.
A háttérképet gyorsan felejtsük is el. Ez az egyik elem, amivel nagyon el lehet rontani a lapot. Elavult megoldás, ami csak az olvasást nehezíti. Az animációs képekre ugyanez vonatkozik.
Képekre viszont szükség van, de nem mindegy, hogy jelenítjük meg. Nagy méretű képeket nem javasolt a címoldalra helyezni, mert megbontja az látvány egységét. Töltsünk fel kis bélyegképeket amire rákattintva feljön a nagyméretű kép. A kis képek színesítik az oldalt és lazítják a szöveget.
Ha az oldal megjelenése rendben van, akkor a látogató beleolvas a tartalomba is. És itt térünk rá igazán, hogy milyen szempontok vannak egy civil szervezet weboldalán.

Fontos, hogy mi van a címoldalon. Kerüljük a csicsás nyitólapokat, semmi értelme és plusz egy kattintást igényel, hogy a tartalomhoz férhessen a látogató. Lehet, hogy jelentéktelen dolognak hangzik az egy kattintás, pedig aki már régóta böngészget és keres valamit, annak igenis ez egy akadály. Tehát a nyitólapra helyezzünk mindig a legfrissebb tartalmakat, úgymint hírek, események. Egy civil szervezet életében elég gyakran van valami esemény, tehát van miről hírt adni. Ez egy nagyon fontos marketing eszköz lehet. Itt tudunk beszálmolni az elért eredményekről naprakészen, itt látszik igazán, hogy mennyire aktív a szervezet. Célszerű tehát minden említésre méltó dolgot beírni. Az idő elteltével felhalmozódnak ezek a cikkek ezért érdemes már a kezdetektől kategóriákba vagy rovatokba rendezni őket. Akár egy archívum is lehet, ahol időszakokra bontva visszakereshetőek az írások. A kategóriákat elhelyezhetjük főmenübe vagy almenübe, hogy közvetlenül elérhetőek legyenek.
Kell egy leírás a szolgáltatásokról. Nem érdemes túl sok szöveget egy oldalra ömleszteni mert elriaszthatja a látogatót. Inkább az első oldalon röviden összefoglalva a lényeget, vizuálisan, kiemelésekkel, felsorolásokkal. A lényegesebb elemeket pedig belinkelve, ami már mutathat egy-egy részletes leíró oldalra.
Nonprofit szervezeteknek elengedhetetlen az adománygyűjtés. Ennek is jó ha van egy külön menüpont, ahol a látogató tájékozódhat arról, hogyan adományozhat, milyen előnyökkel jár ez az ő számára is. Itt fel kell tüntetni az adószámot, bankszámlaszámot és a többi fontos adatot.
Látványos lehet még egy fotó- és videógaléria, ahová az eseményeken készült fotókat, videókat tölthetjük fel. Ez nagyon fel tudja dobni az oldal színvonalát. Persze ehhez megfelelő minőségű fotókra van szükség, de a mai olcsóbb digitális fényképezőgépek is teljesen megfelelnek, ha jól használja az ember.

Meg kell említenünk hogy vannak már civil szervezeteket összefogó szervezetek is és nekik is van honlapjuk. Érdemes valamilyen együttműködést kidolgozni, pl. cikkeket átvenni vagy átadni. Ez már akár automatizáltan is megoldható, tehát nem kell e-mailben küldözgetni egymásnak, hanem a honlapokat futtató programok lerendezik egymás között a háttérben.
Egyre jobban terjednek a közösségi portálok, ahová ismerősöket hívhatunk meg, tartalmakat oszthatunk meg másokkal. Az ilyen oldalakon is jó ha regisztrálunk és népszerűsítjük a saját tevékenységünket, weboldalunkat.

A említett szempontoknak nagyon jól megfelel az egyik referenciám, a Szalmaszál Szolgálat honlapja, jó példa lehet sok szervezet számára: http://www.szalmaszalszolgalat.hu